Zenemanók futottak Székesfehérvár belvárosában

2018-06-09
Hajrá Zenemanók címmel jótékonysági célú közösségi futást szervezett a Tálos Edit Alapítvány szombaton délután a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola támogatására. A programban négy hazai ultrafutó is részt vett, a családokat táncházzal, hangszerkiállítással és fajátékokkal várták.

Már délután három órától gyülekeztek az indulók a Zeneiskola körül, hogy Stirbu Viktóriának, az iskola magánének tanárának, egyben TRX edzőnek AC/DC-re vezényelt bemelegítése után, Brájer Éva alpolgármester gongütésére elinduljanak az első Hajrá Zenemanók! közösségi futáson. A Zeneiskola Tálos Edit Alapítványa Bergerné Szőnyi Anna vezetésével első alkalommal szervezett futóeseményt a zenei nevelés és az aktív életmód népszerűsítésére. A történelmi belvárosban kijelölt pályán a legkisebbek 200 métert, a legtapasztaltabbak pedig akár nyolc kilométert futhattak.



Hajrá Zenemanók - jótékonysági közösségi futás Fehérvár BelvárosábanA Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI futóeseményén természetesen a zene sem hiányozhatott, a Török udvarban Mihály György zenepedagógus mutatta be különleges hangszergyűjteményét, de a zeneiskola tanárainak közreműködésével hangszerbemutató, Varró János és Gula Miklós vezetésével pedig táncház is várta az érdeklődőket. A legkisebbek 200 méteres Országalma-kerülését pedig Burcsik Dávid szakgimnáziumi tanuló dobszólója kísérte.

Bár a szervezők hangsúlyozták, nem verseny, hanem közösségi futás volt a szombati, a körülmények a nagy versenyeket idézték. Az indulók rajtszámot kaptak, a futókat kerékpáros vezette fel és természetesen a frissítőpont és a célba érkezők ajándéka sem maradt el. A szombati eseményen tapasztalt futók is indultak, három fehérvári ultrafutó, Máténé Varju Edit, Soós Péter és Lajkó Csaba, valamint a keszthelyi éjszakai versenyre tartó, sérült és fogyatékkal élők sportolását segítő budapesti Suhanj! Alapítvány csapata.

Kapcsolódó helyszín: Székesfehérvár, belváros

Forrás Székesfehérvár városportál


Támogatóink

























A Cookie-król - Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt.
További információért kattintson ide!