Névadónk: Tálos Edit
2018-12-11
Mit tudhatunk mi, „fiatalok” – az alapítvány kuratóriumi tagjai – Edit néniről? Sajnos, nem túl sokat. Nem is oly régen búcsúzott el tőlünk, a Hermann László Zeneiskolától, mégis kevesen élnek már azon kollégák, akik közelről ismerték és mesélni tudnának Róla. Edit néni örökös nélkül hunyt el, így csak néhány, ránk maradt dokumentum adatai alapján próbálkozunk kirakós kockaként felépíteni, hogy ki is lehetett valójában?
Mindenesetre, abból az egyszerű tényből, hogy 1990-ben, a zeneiskolai tanári fizetéséből 100.000 Ft vagyon befizetésével létrehozott és elindított egy, a nevét viselő civil szervezetet, melynek célja: Székesfehérvár zenei életének felvirágoztatása és a zenei pályára készülő, tehetséges tanulók támogatása – nos, ez véleményünk szerint rendkívüli. Azt mutatja, hogy szerette a hivatását és valóban fontos szerepet töltött be életében a zene, a tehetséggondozás, -ápolás és nem utolsó sorban Székesfehérvár, mely a közösséget jelentette számára.
A róla talált néhány dokumentumot az alapítvány kuratóriuma 2018-ban átadta a Városi Levéltárnak, hogy azok minden időben felkereshetők, elérhetők legyenek mindenki számára.
Az első fennmaradt emlék róla a születési anyakönyvi kivonata, mely Kassán került kiállításra 1912-ben. Edit néni 1909. június 4-én született római katolikus vallású szülők gyermekeként. Édesapja Tálos József, aki királyi javítóintézeti családfő foglalkozást töltött be, édesanyja, született Schreiber Antónia Ibolya volt.
Edit néni életének további hagyatéka egy első szent áldozási emléklap, melyet Székesfehérváron a „Fő templomban” 1918. június 2-án állítottak ki.
A következő, ránk maradt iratai, „Értesítői” alapján Edit néni 1930 – 1933 között a Nemzeti Zenede zongora szakos „hallgatója” volt. Főtárgya mellett tanult egyetemes- és magyar zenetörténetet, kamarazenét, karéneket, majd zeneesztétikát, zenetant, pedagógiát és metodikát. Zongoratanárai voltak: R. Novák Erzsi és Kókai Rezső. A fentebb felsorolt tantárgyakat az alábbi pedagógusok tanították: Dr. Lajtha László, Hammerschlag János, Dr. Major Ervin, Hodula István. A Nemzeti Zenede Egyesület – az újjászervezés után (1929/30) – értesítőinek hivatalbeli aláírói (kiállítói) Noseda Károly, ügyvezető igazgató és Szabados Béla, főigazgató urak voltak.
A Magyar Turista Szövetségnél fennmaradt, 1938 és 1940-es évekre érvényesített, fényképes tagsági jegye bizonyítja, hogy szerette a természetet.
1959-ből fennmaradt, kissé kopottas növendékhangverseny műsorának 16. száma az ő felkészítő tanári munkájáról ad tanúságot. Egykori tanítványa, Spanraft Mariann, zongora szakos tanuló, Bartók Béla: Este a székelyeknél című darabot játszotta, a Székesfehérvári Állami Zeneiskola dísztermében. Évekkel később ugyanez a fiatal, Strasszer Mariann néven foglalkozott a hozzá beosztott zongorázni vágyó gyermekekkel.
A következő fennmaradt irata alapján kiderül, hogy három éven keresztül, 1958 – 1961 között további tanulmányokat folytatott, melynek témája: Nemzetközi és magyar munkásmozgalom története volt.
51 évesen, 1960-ban beiratkozott a Székesfehérvári Állami Zeneiskola cselló szakára. Tanárai Wilhelm Ferenc és Prőhle Zsuzsa voltak. Kimagasló szinten megtanult csellózni, így részt vehetett az egykori Alba Regia Szimfonikus Zenekar zenekari munkájában, melyet akkor Borlói Rudolf, zeneszerző, karmester vezetett. A zeneiskolai bizonyítványból kiderül, hogy a felnőtt tanuló, aki egyben pedagógusként is dolgozott a mindennapokban, Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Szent János köz 2. szám alatt élte mindennapjait.A következő fennmaradt irata alapján kiderül, hogy három éven keresztül, 1958 – 1961 között további tanulmányokat folytatott, melynek témája: Nemzetközi és magyar munkásmozgalom története volt.
Fennmaradt munkaszerződés másolatai és egyéb dokumentumok alapján tudható, hogy tanított Veszprémben, Móron és Székesfehérváron is.
Veszprémből így köszönt el tőle az egykori igazgató, Szilvásy László:
„
Kedves Tanárnő!
Engedje meg, hogy ezúton köszönjem meg nagyszerű munkáját, melyet az elmúlt év két utolsó hónapjában, itt nálunk végzett. Mind tanártársaim, mind rövid ideig volt növendékei igen kedvesen emlékeznek a jó kollégára, a kedves Edit nénire. Most, amikor még egyszer köszönöm, hogy volt szíves lelkes munkájával kisegíteni bennünket, igen boldog új esztendőt, s további munkájához sok sikert kívánva, kezeit csókolja:Veszprém, 1964. január 7. Szilvásy László, igazgató”
1977. június 11-ei újságcikk töredékben így írnak, melynek címe: Évadzárás Móron:
„
A színpadon zongora, mellette aprók és nagyok, félszegek és bátrak, tehetséggel zenélők és szorgalommal muzsikálók: sokfélék. Egyben közösek: szeretik a zenét, örömmel játszanak. A Székesfehérvári Zeneiskola móri tagozatának évadzáró hangversenye zajlott le a művelődési házban. Harminc zongorista és tíz furulyás kapta meg a bizonyítványát. Valamennyien színpadra léptek, hogy megörvendeztessék szüleiket, ismerőseiket, barátaikat egy-egy népdallal, szonátával, mazurkával, Bartókkal, Mozarttal, Csajkovszkijjal… (…)”
„
Minden gyereknek joga, hogy az iskola kezébe adja a kulcsot, amellyel, ha ő is akarja, bejut a zene csodakertjébe, s azzal egész élete értékét megsokszorozza.” –
hirdette Kodály Zoltán. (…)
Az egyik kulcsot Tálos Edit kezébe adták, aki nagyszerű pedagógus, igazi nevelő.
–
Húsz éve oktatok zenét – mondja. –
Tanítóképzőben kezdtem és a zeneiskolában folytattam. Hat éve járok Mórra, heti négy alkalommal. Fárasztó a kijárás, mégis örömmel jövök, mert zeneszerető, szorgalmas gyermekeim vannak. Negyvenen léptek be eddig a zene csodálatos birodalmába. Én százakat szeretnék itt látni. Elfogult vagyok a zenével, de sokan hiszik, hogy nem lehet teljesen boldog az, akinek nem öröm a zene. Erre azonban tanítani kell az embereket, mégpedig minél kisebb korban kell elkezdeni. (…)”
1981. augusztus 20-án, a közművelődésben végzett kiváló munkájáért „Szocialista Kultúráért” kitüntető jelvényt adományoztak neki.
1987-ben a Móri Állami zeneiskola 10 éves eredményes munkájáért „törzsgárdataggá” fogadta és egy emléklappal köszönte meg addigi fáradozásait.
Az utolsó és egyben talán legfontosabb, említésre méltó adat, hogy Edit nénitől fennmaradt egy kivágott újságcikk, melyre saját kezűleg ráírta: „
Tálos Edit tulajdona”. Ebből világosan kiderül, hogy számára ez a szöveg végtelenül fontos, jelentőséggel bíró, de mégis miről is szól?
„
Nagy siker mellett folyt le a Kodály– est!
Szombaton este nagyszabású Kodály estet rendezett a Vörösmarty Színházban a Zenekedvelők Egyesületével karöltve a Városi Dalárda. A hangversenyen megjelent maga Kodály Zoltán is, a világhírű zeneszerző, továbbá az ismert fővárosi zenekritikus, Tóth Aladár, aki tudvalevően székesfehérvári származású ugyancsak nejével, Fischer Annival, a híres zongoraművésznővel. Itt volt Jankovich Ferenc is, a székesfehérvári származású fiatal író. A város társadalmának színe java megjelent.
A műsort a katonazenekar nyitotta meg, majd Serényi Antal kir. tanfelügyelő, aki a székesfehérvári dalos élet irányítója, mondott beszédet. Vázolta azokat a nehézségeket, amelyeknek leküzdésével a Városi Dalárda újból életre kapott és utalt arra, hogy ez a hangverseny hivatott a kassai dalosversenyen való részvétel költségeinek némi fedezésére. Ezután babérkoszorút nyújtott át Kodály Zoltánnak, akinek megjelenéséért köszönetet mondott.
Most újból a katonazenekar műsorszáma következett, amely precizitással adta elő a Háry Jánosból a toborzót. A központi fiú elemi iskola énekkara, Szabó István karnagy vezényletével Kodály dalműveket adott elő, amely számok előtt a frappáns rendezés jegyében egy kis elemista elszavalta a dalművek szövegeit.
Most Jankovich Ferenc nagyszerű baritonhangját mutatta be a közönség előtt, akit Tálos Edit, ismert székesfehérvári zongoratanárnő teljes elismerés mellett, biztos kézzel kísért zongorán. Mindkettőjüknek lelkes tapsokban volt részük. A Városi dalárda két énekszáma nagy hatást váltott ki. A „Forr a világ” és „Akik mindég elkésnek” című Kodály dalok tökéletes felkészültségről tettek tanúságot. Serényi Emma, ez a fiatal karmesternő újból beigazolta rátermettségét és csak őszintén gratulálhatunk neki. Szünet után a leánygimnáziumi énekkar szerepelt sikeresen, majd Cser István mérnök, nehéz Kodály műveken csillogtatta meg tudását. Ezután Jankovich Ferenc énekelt, ismét Tálos Edit zongorakísérete mellett, majd a műsort a Városi Dalárda énekszámmal zárta.”
A cikkből világosan kiderül, hogy egy olyan pezsgő, értékeken alapuló kulturális közegben gyakorolta és mutatta be tudását, amelyre igazán büszke volt és lehetett is.
Az interneten keresgélve az alábbi linkeken találkozhatunk a nevével egy-egy említés szintjén:
„
Ferenc József Nőnevelő Intézet tanári kara addigra teljesen kicserélődött. Az 1950-51-es tanévben az alábbiak tanítottak a tanítóképzőben: (…) Tálos Edit – zene (…)”
„
A tanítóképző megszűnése előtt itt tanító tanárok névsora”
Link az oldalra...
Maczelka Noémi ezt írja a „Zongorajáték és zongoratanítás – Bódás Péter művészete című DLA értekezésében:
„
Pályaválasztási dilemmájának eldöntésében (zene vagy fizika) nagy szerepe volt zeneiskolai tanárainak, a fentebb felsoroltakon kívül Tálos Edithnek. Ők megfelelő képességeket látva benne a zenei pályára irányították.”
„
Tálos Edith (1909) Budapesten Kókai Rezsőnél tanult zongorázni, majd 1949 – 1960-ig a székesfehérvári Állami Tanítóképzőnek, 1960 – 1972-ig a zeneiskolának volt zongoratanára.”
link
Ennyi, amit jelenleg hiteles forrásokból össze tudunk foglalni. Négy oldalban összegezhető a kivételes képességű zongoratanárnő élete, aki találkozott személyesen Kodály Zoltánnal és még sokakkal a nagy nevek közül. Nyugdíjas éveiben létrehozott egy civil szervezetet, mert lehet, hogy valahol sejtette, hogy a nevével fémjelzett alapítvány segítséget jelent majd a jövő zenészpalántáinak, zenepedagógusainak és szerepet játszik majd a város, Székesfehérvár zenei életének gazdagításában.
Székesfehérvár, 2018.12.11.
Bergerné Szőnyi Anna
kuratóriumi elnök