Egymásra hangolva - Közösségerősítő alkotói pályázat Hermannos diákoknak

2020-04-08
„Egymásra hangolva” címmel rajzpályázatot hirdet a Tálos Edit Alapítvány a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak, valamint az alapítvány zeneovisainak. A zenei témakörben készülő alkotások mellett egy kérdőív is szerepel, amelybe többek között arra kérik a pályázókat, írják meg, miért is jó hermannosnak lenni. A pályázat beadási határideje: 2020. május 30.

A Tálos Edit Alapítvány rajzpályázatot hirdet „Egymásra hangolva” címmel.





A rajzpályázaton, amely egy rövid kérdőív kitöltésével is együtt jár, bármely tanuló részt vehet, aki a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szaggimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, illetve a Tálos Edit Alapítvány zeneovis foglalkozásainak lelkes tagja.

Az alkotóknak nincs más feladata, mint a kiírt öt témakörből választani egyet. Így lerajzolhatják, miért klassz hermannosnak/zeneovisnak lenni, milyennek látják a digitális zeneórát.

Az alkotáson megjelenhet a kedvenc hangszer vagy éppen egy jövőbeni hangszer, hogy milyen zenekarban játszana szívesen, valamint tervezhetnek egy logót vagy emblémát, amely jól kifejezi a zeneszeretetet.

A rajzokat bármilyen technikával A/4-es méretben kell elkészíteni, majd szkennelve vagy fotózva beküldeni a teapalyazatok@gmail.com e-mail címre. Azért fontos a jó minőségű digitalizálás, mert a beküldött alkotásokból szeretnének létrehozni egy éves naptárat, amelyet minden alkotó ajándékba kap az alapítványtól. A beküldött alkotásokat csak abban az esetben fogadják el, ha egy e-mailben küldi vissza a pályázó a kérdőívet és az alkotást.

A pályamunkák beküldési határideje: 2020. május 30.



Forrás Székesfehérvár városportál


Támogatóink

























A Cookie-król - Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt.
További információért kattintson ide!