„100 HEGEDŰS” KONCERT KARMESTERPÁLCÁVAL

2022-11-30
„100 HEGEDŰS” KONCERT KARMESTERPÁLCÁVAL


2022. november 16-án a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával rendezte meg a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola a Tálos Edit Alapítvánnyal közösen a „100 hegedűs” koncertet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Székházában. A fellépők sorában természetesen részt vettek a vonós tanszak brácsa, cselló és nagybőgő szakos tanulói is.

A fellépő együttesek között szerepeltek:
- Tálos Edit Alapítvány Tücsökzenekara, melynek működését a Nemzeti Tehetség Program támogatja.
- Kis csellisták és a MarCello Együttes
- Musica Bella Vonószenekar
- az iskola vonós tanszakának összevont kamaraegyüttesei

A sikeres előadást számos egyéni és közös próba előzte meg, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni a felkészítő és közreműködő pedagógusoknak:
• Bergerné Szőnyi Anna
• Burján Gabriella
• Dr. Szabó Balázs
• Guáthné Látos Zsuzsanna
• Györfi Zsófia
• Hartyáni Ágnes
• Hartyáni Zsuzsanna
• Király István
• Lókodi-Sziklási Szilvia
• Sárkány Katalin
• Vajda Zsuzsanna
• Varró János




Első műsorszámként a közönség - Bergerné Szőnyi Anna átiratában - a Tücsök és a hangya című történet átdolgozását hallgathatta meg a Tücsökzenekar előadásában. La Fontaine meséje nyilván mindenki számára ismert, melyben a tücsöknek télen felkopik az álla, és a hangya, akihez segítségért folyamodik megdorgálja. Saját véleménye szerint egész nyáron semmi hasznosat nem tett, csak „hegedülgetett”. Nos, a Tücsökzenekarosok ezt tevékenységet, azaz a hegedülést egy kicsit másképpen gondolják, hiszen többségük a Nyári Zánkai Zenetáborban is gyakorolt és megállapították, hogy nem is olyan könnyű ezen a hangszeren szépen és könnyedén muzsikálni. Anna néni is mindig szeretettel foglalkozik a sok kis Tücsökkel, akár a történetében, mely így végződött: 

„Hangyabolynak nótát húzott a Tücsök,
s mulatozott a sok kis hangya prücsök.
Másnap a Hangya fürgén, serényen dolgozott,
A Tücsök a sok gyermekkel foglalkozott.


Így teltek el vidáman napok és évek,
S a Tücsök és Hangyakoma, azóta is erről beszélnek.
Szép, közös emlékeik voltak ezek,
mert zeneszerető gyerekeket nevelgettek.”

A Tücsökzenekar tagjai: Ács Márton, Bognár Dávid, Entz Dominika, Gumbér Zenina, Keller Mátyás, Keresztes-Kiss Anna, Király Liliána, Kovács Barka, Kósa Benedek, Krüger Jázmin, Méhész Alma, Papp Bence, Páll Keve és Sallér Anna. A történet előadásában közreműködtek: felkészítő tanáruk Bergerné Szőnyi Anna, Varró János – népzenész/zenepedagógus és Vajda Zsuzsanna - korrepetitor.




A Tücsökzenekar után a legkisebb Csellisták következtek. A fellépők között akadt olyan csellóművész palánta, aki kb. 2 hónapja vette kezébe először a hangszert. Két műsorszámmal készültek: Süss fel nap és Brodszky: Gólyanóta. Az apró csellisták felkészítő pedagógusai: Hartyáni Zsuzsanna és Györfi Zsófia, zongorán közreműködött Vajda Zsuzsanna.




Harmadik műsorszámként a MarCello Együttes lépett fel G. Fr. Handel: Hornpipe és a trónok harca című film zenéjének átiratával. A kamaracsoport 2019-ben alaklult meg, nevének kitalálása utal az együttes vezetőjének, Hartyáni Zsuzsanna tanárnő kiváló humorérzékére. Benedetto Marcello 1686 – ban született Velencében. Nagyhatású olasz zeneszerzője és zenekritikusa volt a barokk korszaknak. Élete során mintegy 400 kantátát, 100 kamara duettet, és számos liturgikus művet komponált. Az ügyesebb csellista tanulók körében gyakran szólal meg 6 szonátájának valamelyik tétele.



Megalakulásukat megelőzően már több iskolai rendezvényen közreműködtek kisebb – nagyobb formációban gordonka tanszaki hangversenyek záróakkordjaként. Többnyire 2 – 3 szólamban adják elő klasszikus, illetve populáris darabok átiratait. Tagjaik között 8-24 éves korú növendék együtt szerepel, ami igazi kihívás kicsiknek – nagyoknak egyaránt.


A csellisták közül kiemelkedő eredményeket elérő Fóris Abigél, cselló szakos tanuló vállalta, hogy a „100 hegedűs” koncert folyamán szólóban is megszólaltatja hangszerét a közönség előtt. Nicola Porpora zeneszerzőtől (az opera seria elismert mesterétől és korának kiemelkedő énektanárától) F-dúr Szonáta 2. tételét játszotta. Porporáról érdemes megemlíteni, hogy igen hamar kiderült róla, hogy igazi zenei talentumnak ígérkezett, hiszen 10 évesen már a nápolyi zeneakadémia tanulója volt. Kb. 10 évvel később végzett és később maga is tanított. Abigél is igazi zenei tehetség, akinek felkészítő tanára: Hartyáni Zsuzsanna. Zongorán közreműködött: Vajda Zsuzsanna.



A koncert 5. műsorszámaként a közönség a Musica Bella Vonószenekart hallgathatta meg, melyet Dr. Szabó Balázs vezényelt. A Musica Bella Vonószenekar 2000-ben alakult a Székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium vonós tanszakának növendékeiből: alapítója és művészeti vezetője dr. Szabó Balázs zenetörténész-hegedűtanár. A zenekar tagsága a 3–4. osztályos növendékektől a továbbképzősökön át a zeneművészeti szakgimnázium növendékiig több korosztályból tevődik össze, évek óta 40 fő körüli állandó létszámmal lép a közönség elé.
A játszott repertoár a reneszánsz és barokk zenéjétől egészen napjaink kortárs szerzőinek műveiig és az igényes populáris zenéig ível, az együttes évente átlagosan 4-5 koncertet ad. Ezek sorában feltétlenül külön említést érdemel a Zeneiskola Karácsonyi hangversenye, valamint az immár hagyományos, május végén rendezett Évadzáró koncert a Szent István-teremben: nagy büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a tavalyi tanév végén, 2022. május 31-én rendezett Évadzáró koncerten a Musica Bella 100. alkalommal lépett közönség elé. Mai programjukban ismeretlen olasz reneszánsz zeneszerző Alta Trinitá beata című egyházi kórusművének átiratát, majd három német táncot játszanak, utóbbi a 17. században Csíksomlyón keletkezett Kájoni kódexből való.


A „100 hegedűs” műsorszámok előadását az est egyik legszebb pillanata előzte meg. A Tálos Edit Alapítvány részéről átadásra került a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Király István részére Hermann László eredeti karmesterpálcája. A bekeretezett, gyönyörű hagyaték az iskola aulájában, a korábban már restaurálásra került diplomái mellé kerül elhelyezésre. Bízunk benne, hogy a karmesterpálca a jövő generációjának is megfelelő irányt mutat, hogy egyre többen megtalálják a művészetekben, ezen belül a zene-és hangszertanulásban a szépséget, az örök értéket.

Az estet a „100 hegedűs” műsorszámok, az iskola összevont kamaraegyüttesei zárták. A „100 hegedűs” műsorra először 1985 májusában került sor, egy a Vörösmarty Színházban megrendezett hangverseny keretében. Egészen különleges dolog, hogy az akkor fellépő zeneiskolások között ma az iskolában tanító pedagógus is akad! A nagy sikerre való tekintettel időről időre a vonóstanszak létrehozta a hosszú hetek munkáját igénylő produkciót. Ilyen alkalom volt például a Zeneiskola 100. születésnapját ünneplő gálahangverseny 2013 novemberében, legutóbb 2018-ban e helyen került megrendezésre a koncert. Az akkor első sorban álló apró hegedűsök most a harmadik-negyedik sorokban foglalnak helyet. Mi tanárok, csak örömmel és boldogsággal tekintünk vissza azokra a pillanatokra, mert láthatjuk, hogy miként fejlődnek és kitartóan folytatják zenei tanulmányaikat.

A kamaraegyüttesek előadásában hallhattuk az alábbi műsorszámokat:
- Elment a két lány – népdal
- L. van Beethoven: Örömóda
- I. J. Pleyel: Duó
- John Williams: May The Force Be With You
- Nino Rota: Keresztapa





Köszönjük támogatóinknak, hogy létrejöhetett ez a nagyszabású, rengeteg tehetséges gyermeket, fiatalt felkaroló rendezvény.
- MAGYAR MŰVÉSZETI AKADÉMIA
- ALBA REGIA SZIMFONIKUS ZENEKAR
- HERMANN LÁSZLÓ ZENEMŰVÉSZETI SZG és AMI
- TÁLOS EDIT ALAPÍTVÁNY

Köszönjük a sajtónak, hogy rendezvényünket több fórumon is megosztották:
https://www.szekesfehervar.hu/szaz-vonos-zenesznovendek-kozos-koncertje
https://www.szekesfehervar.hu/100-hegedus-koncert-tobb-ev-kihagyas-utan-ismet-kozos-koncerten-a-vonosok
https://www.teleelettel.hu/esemeny/13332/100_hegedus_koncert
https://www.feol.hu/helyi-kultura/2022/11/100-hegedus-koncert-es-egy-karmesteri-palca
https://videa.hu/videok/feol/zene/100-hegedus-koncert-szekesfehervaron-hegedu-vonos-Q2Z1QFjREUSYLWNc
https://hirnavigator.hu/hir/4228564-100-hegedus-koncert-es-egy-karmesteri-palca-galeria-video
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5559941540779938&type=3
https://player.fm/series/okk-fehervar/mert-zeneszereto-gyerekeket-nevelgettek






Támogatóink

























A Cookie-król - Azért használunk cookie-kat, hogy javíthassuk a böngészési élményt és a weboldalt.
További információért kattintson ide!